Az allergiás tüneteket hagyományosan az IgE-mediált immunválasz és a vele asszociált nazális gyulladás következményének tartjuk.

Az allergiás rinitiszt különböző sejtekből összetevődő gyulladásos infiltrátum jellemzi. Ez a sejtes immunválasz magában foglalja a következőket:

kemotaxis, szelektív toborzás és transzendoteliális migráció útján a helyszínre jutó sejteket
citokinek és kemokinek felszabadulását
különböző típusú sejtek (eozinofilek, T-sejtek, hízósejtek, epitél sejtek) aktivációját és differenciálódását
ezen sejtek meghosszabbodott élettartamát
mediátorok felszabadulását az aktivált sejtekből. A mediátorok között a hisztamin és a ciszteinil-leukotriének a legfontosabbak
az interaktív információ cserét az immunrendszer egészével és a csontvelővel.

A nemspecifikus nazásis hiperreaktivitás az allergiás rinitisz fontos jellemzője. Szokványos ingerekre adott fokozott nazális reakcióként határozhatjuk meg, amelynek tüsszögés, orrdugulás és/vagy fokozott váladék képződés a következménye.

Az intermittáló rinitisz tüneteit pollen allergénekkel végzett nazális provokációval utánozni lehet.

A késői típusú reakciónak fontos eleme a gyulladásos válasz.

Perzisztáló allergiás rinitiszben a triggerek egy már zajló gyulladásos reakcióra hatnak. A tünetek ennek a komplex interakciónak a következményei.

A "minimális perzisztáló gyulladás" definiálása új, fontos koncepció. Perzisztáló allergiás rinitiszben szenvedő betegekben az allergén expozíció intenzitása az év során változik, és vannak időszakok, amikor nagyon alacsony. Ezek a betegek ugyan tünetmentesek lehetnek ilyenkor, de a nazális gyulladás folyamatosan fennáll.

A betegség létrejöttéhez vezető mechanizmusok megértése megfelelő keretét adja az ésszerű

terápiának, amely inkább a komplex gyulladásos mechanizmusokat veszi figyelembe, mint

csak magukat a tüneteket.